Negyedik lombikunk

 

Gondolkoztam, hogy bele vágjak-e az írásba és kezdjek neki a negyedik lombikos körünk történetéhez, ugyanis még nincs vége és nem igazán tudom, hogy mikor lesz most jelen helyzetben. Az előző ciklusom hőgörbéje érdekesen alakult, azonban sajnos végül megjött a menstruációm. Ennek ellenére nem csüggedtem, mert tudtam, hogy akkor viszont végre indulhat a következő stimuláció. Erre a körre valamiért úgy gondolok, hogy az utolsó lesz. Nem tudom miért, de azt érzem, hogy bármi is lesz ez lesz az utolsó olyan, hogy ezen keresztül kell mennem. Viszont mindig ezt csináltam az évek alatt, hogy azt hittem, sőt azt mondtam ez az utolsó aztán mégis folytattuk. Vagyis én folytattam, hiszen ez mindig is az én egyedüli döntésem volt. Az én testem és az én lelkem, csak én tudhatom, hogy mi az amit még elbírok. Férjem csak annyit tehetett, hogy támogatott a döntéseimben és akkor amikor szükségem volt rá a nehéz időszakokban, viszont csak mint külső szemlélődő, ezért sohasem mondta meg nekem mi legyen, ő csak követett és ott volt. De többre nem is volt szükségem igazán, csak hogy tudjam ott van velem és támogat. A maga módján persze, mert sosem volt az az érzelgős típus, nehéz belőle bármit is kiolvasni. Mégis néha-néha beszélünk mélyebben erről az egészről, az életünkről, hogy merre haladunk és mik a terveink. Csak akkor vettem észre, hogy őt is milyen mélyen érintette az, hogy sokszor mennyire kiszolgáltatott helyzetben lát, mint például a babánk elvesztésénél, amikor véletlenül átengedett a falain keresztül és végre megszólalt. Elmondta, hogy olyat amit akkor élt át amikor engem látott szenvedni nem akar ő sem többször átélni. Lehet ez nem számít lelkizésnek sokak számára, de nála már nagy szó ha egyáltalán tud róla beszélni hacsak pár mondatot is. Nehezek mostanában számomra is az érzelmek, pedig nincs rá okom, de valahogyan mégis. Nem tudom miért de mostanában megint sokszor érzem az idő múlását főleg a szüleimmel kapcsolatban. Őszintén örülök neki, hogy megélhették már korábban annak az érzését, hogy milyen nagyszülőnek lenni a nővérem által, ez számomra valamilyen megnyugvást is ad részben. Anyukám nem is olyan régen azt mondta, amire én is sokszor gondolok és nagyobb fájdalommal tölt el mint bármi, hogy csak szeretnék megélni az én gyermekemet is. Fájdalmas arra gondolni, hogy felettük is elment az idő, egyre több ránc jelenik meg az arcukon és minden nappal öregszenek ők is ahogy mi is. Miért látom hirtelen ennyire öregnek őket? Eddig is ilyenek voltak? Néha esetlenek, bizonytalanok, olykor segítségre szorulók. Mikor fordult meg a kocka és az ő gondoskodásuk átkerült én rám az ő irányukba? Azt érzem, hogy mindenáron mindentől  meg szeretném őket védeni, azt szeretném ha egészségben élnének még sokáig és megélhessék az unokájuk felnőtt korát. Ennek a közelsége egyszerre tölt el boldogsággal és szomorúsággal is, hiszen az azt jelenti, hogy elrepült az idő és már nem tudok rájuk ugyan úgy tekinteni mint gyerekkénk. Most már magamat érzem annak akinek meg kell őket védenie és óvni őket mindentől, nem fordítva. Tudom ez az élet rendje, de mikor úgy döntünk mi is szülőkké válunk érdemes hátra lépni kicsit és megvizsgálni a szüleinkkel, családunkkal való kapcsolatunkat. Ha vannak családi generációs traumák meg kell próbálnunk feloldani őket, ehhez kell az is, hogy tudatosan jelen legyünk az életben és ne csak "éljük". Gondolkozzunk, tanuljunk és figyeljünk. Sosem sodródtam az árral, ezért mindig is különcnek vagy fekete báránynak éreztem magamat még családon belül is. Talán azért vagyok itt a világon, hogy valamit megtörjek és nem azért, hogy a saját vágyaimat teljesítsem be. 

De térjünk vissza kicsit a lombikra és hogy hogyan folytatódtak a dolgok amik ahhoz vezettek végül ahol most tartunk. 

A következő stimulációnk végül 2025. március 6-án startolt el. Mivel új klinikán és új orvosnál voltunk teljesen más gyógyszereket is kaptam. Mennyiségben talán nem volt kevesebb, de sokkal könnyebbnek éreztem ezt a stimulációt mint az eddigieket. A stimulációs ultrahangokra itt is kétnaponta kellet bejárni, de teljes ledöbbenésemre itt ha időpontra hívtak be megmerem kockáztatni, hogy percre pontosan is hívtak be a vizsgálatra. Nem voltuk vetésforgóban négyen is várva egy pici öltözőben, hogy szólítsanak hanem csak kint ültem a váróban (ahol maximum tízen ülhetnek) és az időpontom alapján szólított az orvos az ajtóban, hogy bemehetek. Mindig elmondták a következő két nap menetét majd mehettem is, ugyanakkor lehettek kérdéseim és az orvosom mindig kedvesen bánt velem, soha egyszer sem éreztem magam megalázva és lekezelve úgy ahogy a másik klinikán. Kicsit bántott is, hogy miért húztunk ott le annyi időt, már rég eljöhettünk volna onnan, de sajnos a megszokás beleragasztott abba a helyzetbe. A ciklusom 14. napján elkérkezett a leszívás napja. Minden hasonlóan történt mint máshol is, de mégis sokkal családiasabb környezetben. Mikor megérkeztem becsekkoltam a szokásos pultnál a bejáratnál, majd egy nővér átkítésrt az épület mellett található másik épülethez. Mikor beléptünk mintha egy családi ház előszobájába kerültem volna. Volt egy előszobaszekrény, amelyre fel voltak már akasztva mások kardigánjai/kabátai. Alatta sorban mindenki cipője rendezetten és fegyelmezetten egymás mellé helyzve a polcokon. Ott volt egy kényelmes fotel is amire le lehetett ülni cipőt váltani. Itt megkértek arra, hogy mielőtt felmennénk az emeletre vegyem át a magammal hozott papucsomat és az utcai cipőmet én is hagyjam itt lent a többieké mellett. Mikor felértünk átsétáltunk egy ágyakkal teli szobán keresztül egy hátsóbb szobába ahol masszázsfotelek voltak körben a szobában. Itt ültek azok akik a sorukra várakoztak. A fürdőszobában át tudtam öltözni hálóruhába, majd én is elfoglalhattam egy ilyen kényelmes fotelt. Itt hamarosan bekötöttek egy kanült és így vártam én is a soromra a többiekkel együtt. Közben jókat beszélgettünk és így az idő is talán gyorsabban telt. Amikor én következtem egy gyors kötelező pisit követően már kísértek is abba a szobába ami műtőnek volt berendezve, de igazából nem éreztem azt az igazi műtős szagot és levegőt sem. Felfeküdtem az ágyra és szinte már aludtam is. Abban a szobában ébredtem az ágyamban amin keresztül vezettek korábban. Itt feküdtek azok a lányok akik már túl voltak a beavatkozáson és még pihenniük kellett. Most itt feküdtem én is, lassan csöpögött az infúzió is. Mikor már úgy éreztem, hogy magamnál vagyok és fel tudok ülni egy nővér hozott nekem (mindenkinek hoznak) egy bögre cukros teát és egy kocka csokoládét. Gondolom az altatás utáni ébredést próbálják ezzel megkönnyíteni és gyorsítani egy kis cukorlökettel. De ha ezt nem is nézzük borzasztóan jól tud esni az ilyenfajta törődés akármilyen apróságról beszélünk.  Ez is hozzá segített ahhoz, hogy milyen nyugalomban tudtam végigcsinálni ezt a két hetet...a hozzáállás. Mikor fel tudtam már ülni visszakísértek a fotelszékes szobába, ismét kicsit ülhettem, szépen betakargattak még ott is és kortyolgattam még a teámat. Közben kivették a kanült is a karomból és a meghatározott idő leteltével öltözettem szépen föl, majd lehetett pakolni a hazaútra. Annyi változás mégis volt, hogy amíg az előző klinikán a leszívás után mikor az ágyunkban ébredünk a fejünk mellett lévő éjjeliszekrényen már ott volt a papír amire később a nővér írta rá a petesektek számát mikor már ébredeztünk. Na itt ez nem így volt, egészen a távozás előtti pillanatig sejtelmünk sem volt róla, hogy végülis mennyi lett az a bizonyos szám. Mikor elbocsájtottak le kellett menni az emeletről a földszintre ahol bejöttünk és volt ott még egy fotelszékes váróterem, ahol le kellett ülni, majd várni, hogy az orvos szólítson. Amikor rám került a sor bekísértek egy tárgyaló szobába, ahol kicsit leülhettem ismét és ott mondta el a dokim, hogy a várható petesejt mennyiségnél jobban alakultak a dolgok és a leszívott petesejtek száma 17 db lett. Ennek a számnak nagyon örültünk, de volt bennem azért egy kis kétség, hiszen legutóbb is hiába volt jó számom (15 db petesejt) a végére csak egy darab maradt és az az egy csöppség sem tűnt fejlett 5 napos embriónak. Voltak kétségeim, de azért örültem is, hogy ismét eljutottunk erre a pontra. Az orvos átadott egy papírt, amire előre fel volt írva a további gyógyzerezésem, ami a progeszteronpótlásból és ösztrogénpótlásból állt. A vérhígítót nem említette akkor, hogy folytatni lehet én pedig el is felejtettem rákérdezni, de folytattam tovább a leszívás másnapjától az előző stimuláció alapján. Rá kellett volna később kérdeznem, de hagytam és inkább szúrtam mert úgy is tudtam, hogy kell csak a sok beteg miatt valószínűleg lemaradt ez az infó a dokinak. Ez az én kis titkom lett. A sok petesejt miatt fennállt a veszélye ismét a túlstimulációnak, ezért pár nappal későbbre visszahívtak egy kontroll ultrahangra. Meg kellett vizsgánia az orvosnak, hogy nincs-e ennek bármi jele, ugyanis akkor elmarad a beültetés. Ebben a pár napban egyébként fájdogált a hasam, késszúrás szerű érzéssel párosulva, enyhe puffadással és kellemetlen már-már fájdalmas szúrkáló pisiléssel. De úgy voltam vele, hogy ez normális és minden rendben van. Elérkezett viszont a vizsgálati nap is, bár teszem hozzá, hogy ennél lassabb napokat már régen éltem meg, de végül mégis mehettünk ismét. Az ultrahangon folyadékgyülemet fedezett föl az orvos sajnos, ezért sajnálkozva de el kellett halasztania a beültetést. Még a leszívás utáni napon kerestek azzal a bizonyos várva várt hívással az embriológusok, hogy megtudhassam hány érett petesejtem volt a 17-ből és mennyi termékenyült meg. Kis visszatekintő, hogy legutóbb mik voltak a számok: 15 db petesejt, 10 db érett, 8 db termékenyült meg és 3 db jutott el az 5. napig. Ebből egyet visszaültettek akkor és kettőt alulfejlettség miatt még a 6. napig akartak elvinni, majd akkor fagyasztani. Ez akkor nem történt meg, sajnos fagyasztásra alkalmatlanok lettek. Szóval most volt 17 petesejt és izgalommal a szívemben vártam az adatokat. A 17 db petesejtből 16 megtermékenyült. Azt mondták, hogy a 17. is, de sajnos az az egy rosszul kezdett el osztódni, így nem számolják ilyenkor az egészségesekhez hozzá. Ekkor esett le, hogy ez mit jelentett.. a 17 petesejtből mind érett volt, tehát nem volt veszteségünk sem. Ezt már egy jó előjelnek vettem, sokkal jobb az eredmény eddig mint bármikor. A rá következő napra ismét jött a hívás, hogy ebből mennyi fejlődött tovább. Az eredmény a 16-ból 10 db embriónk maradt. Őszintén megmondom itt picit megijedtem, mert elég nagy veszteség törtétn egy nap alatt. Később az orvosom megnyugtatott, hogy ez teljsen normális és rendben is van, ilyen petesejt szám alapján legjobb esetben is kb 20% marad meg a végére ami a legkedvezőbb számítás alapján is szerinte 4 embriót jelent a végére. A leszívás hétfőn történt, kedden és szerdán kaptam ezeket a híreket, utána nem volt több hívás. A kontroll vizsgálat ehhez képest pénteken történt, amikor abban reménykedtem, hogy a doktor úr talán meg tudja nekem mondani, hogy mi történt az elmúlt napokban, van-e egyáltalán embriónk aki túlélte a további napokat és hányan. Sajnos a rendszerben sem talált több infót így egészen jövő hét keddig kellett várnom türelemmel, hogy ismét jelentkezzenek az embriológusok, hogy hány embriót tudtak fagyasztani. Annyira féltem és reménykedtem, az elmúlt stimulációk ismeretei alapján abban bíztam, hogy legalább 1 vagy 2 embriónk lesz ebből a mennyiségből és hátha nem kell a sikertelenség után újból kezdeni mindent. Az nagyon a fölhöz vágott volna, hiszen elvileg ugye nem érzek magamban több kört már. Elvileg... most jelenleg... talá.. nem tudom még. 
Március 25-e kedd. Jött is a hívás, de hogy véletlenül se nyugodtan teljen ez a napom délután 13 órakor. Addig persze másra sem tudtam gondolni, még a munkában is ezen járt végig az eszem. De végül otthon elérkezett ez az idő is és váratlanul megcsörrent a telefon. Felvettem és hallgattam, figyeltem. Az embriológus csodálatos hírekkel szolgált, ugyanis 7 db ötnapos embriónk lett fagyasztva. Férjemnek kézzel mutattam miközben még vonalban voltam, a hölgynek pedig elcsukló hanggal köszöntem és hálálkodtam a hír hallatán. Hallottam a hangján, hogy ő is örült annak, hogy engem hogy meghatott ez az eredmény, szerintem ilyenkor érezhetik azt igazán, hogy milyen csoda is az ő munkájuk, amikor egy ismeretlennek ennyire jó híreket tudnak elmondani és hallhatják mekkora boldogságot okoznak ezzel. Picit pityeregtem vagyis csak akartam aztán rájöttem, hogy igazából boldog vagyok és nem is akarok sírni. Vicces volt, hogy nem tudtam eldönteni sírjak vagy nevessek de végül is a boldogságot választottam. A beültetés még várat magára, jelenleg regenerálódok és pihenek, majd amint meg jön a menstruációm visszatérhetek a klinikára és meglátjuk mikor lesz a beültetés. Alig várom már, hogy mi lesz ebből az új körös kalandból. Most tényleg nagyon bízok benne, látom magam előtt, hogy ebből csak jó születhet. Szurkoljunk mindenkiért. 

A túlstimuláció engem sem került el, ezért is maradt el a friss embrió transzfer. De nem bántam, mert az a cél, hogy minél jobb feltételekkel és minél jobb közegbe kerüljön vissza a kiválasztott csöppség és ennek érdekében bármennyit tudnék várni. Ez volt az első túlstimulációm, eddig mindenben szerencsés voltam, például gyógyszerek mellékhatásaival kapcsolatban vagy a szurik helyének lilulását illetően, de a legutóbbi 15 petesejtnél sem volt semmilyen tünetem. Most viszont egy picit én is belekóstolhattam milyen is az amikor megcsap ennek a szele. A tüneteim közé puffadás, fájdalmas vizeletürítés és hasi diszkomfort/szúrkálás és deréktájba sikugárzó fájás tartozott. Nem mondom, hogy nem fájt de éreztem már ennél erőteljesebb fájdalmakat is az endometriózis miatt. Talán a fájdalomküszöböm magasabb, de az is lehet, hogy csak egy enyhébb lefolyással megúsztam ezt a kört. 
"Mit jelent a hiperstimuláció, és miért alakul(hat) ki hiperstimulációs szindróma?
Ahhoz, hogy megértsük, hogy mi is vezet a hiperstimulációs szindróma kialakulásához, először azt fontos megértenünk, hogy mit jelent maga a stimulációs folyamat (hiperstimuláció), és miért van rá szükség a mesterséges megtermékenyítési procedúra során.
A "kontrollált ováriális hiperstimuláció" (COH) az asszisztált reprodukciós (meddőségi) eljárásokhoz használt gyógyszeres kezelés következtében létrejött normális élettani állapot, melynek során nemcsak egy tüsző és benne egy petesejt érik meg, ahogy a normál ciklusban szokásos, hanem több. Ennek célja, hogy a kezelés esélyét javítsuk azzal, hogy több megtermékenyíthető petesejtet hozunk létre. A kontrollált ováriális hiperstimuláció és a hiperstimulációs szindróma (OHSS) között a különbséget alapvetően a klinikai tünetek határozzák meg, így elkülöníthetünk enyhe, középsúlyos, vagy súlyos hiperstimulációt.
 
Az enyhe hiperstimuláció során, amely az esetek hozzávetőlegesen 20-30%-ban fordul elő, has feszülésen és diszkomfort érzésen túl egyéb tünetek nem jelentkeznek.
Középsúlyos hiperstimuláció esetén hasűri folyadék jelenik meg, de ez szerencsére már sokkal ritkább, mindössze az esetek 1-5%-ban jelentkezik. 
A hiperstimuláció súlyos formájában pedig a mellkasban is folyadék gyülemlik fel, és mélyreható anyagcsere változások, a vér besűrűsödése, a vese és a májfunkciók romlása következik be. Bár a súlyos hiperstimuláció igen ritka, 1% alatti, akár végzetes következményekkel is járhat, ezért fontos, hogy el tudjuk kerülni ezt az állapotot " 
Tehát nem játék és az orvosok feladata, hogy minden esetben szoros nyomonkövetéssel és folyamatos megfigyeléssel szemmel tartsanak a stimuláció alatt és után is. Egy ilyen hiperstimulációs közegbe nem is ültetnek vissza embriót, ezért ha felmerül ennek az eshetősége akkor azonnal leállítják a beültetésre való felkészülést és hagyják, hadd nyugodjon meg a szervezet. Az én ultrahangomon folyadékgyülem volt látható a méhem körül a douglasban(hasüreg), amely már bőven elég ok volt arra, hogy várjunk. A stimulációt követő első menstruációm borzalmasan erős és fájdalmas volt, főleg az első nap. Olyan intenzív fájdalmat éltem meg, amely rosszullétig fajult. Először erős görcsöt éreztem ami nem a szokásos hullámokban jött mint egy átalgos mensinél, hanem folyamatos nem múló érzés volt. Mikor gyógszeért nyúltam már a földön görnyedve sírtam szinte, majd jött a hányás is a fájdalomtól. Nem volt időm semmire, jött minden egyszerre. Miután minden kiürült belőlem - még a Szentlélek is - végre le tudtam nyelni egy fájdalomcsillapítót és visszakúsztam a földről az ágyamba. Ott vártam a térdeimet felhúzva, hogy hasson végre valami. Hamarosan kezdtem érezni a gyógyszer hatását és végre kaptam levegőt ettől a görcsösen húzó borzalmas fájdalomtól. Utána lévő napokban semmi bajom nem volt, de emiatt be kellett mennünk a klinikára, hogy megvizsgáljanak mi baj lehet. Az orvos nem látott semmi olyat ami konkrétan a fájdalmat okozhatta volna ezért vírusra tippelt inkább. Tudtam, hogy ez nem lehet az, hiszen semmi bajom nem volt előtte, a fájdalom alatt volt csak rosszullétem. Ennek ellenére sajnos azt a javaslatot kaptam, hogy inkább várjunk még egy hónapot a beültetéssel, így csúsztunk még egy ciklust. (Megjegyzem nem volt semmilyen vírusom végül, teljesen jól voltam a továbbiakban.) Elérkeztünk végül ismét a  következő ciklusomhoz, mentünk a menstruáció 3. napján vizsgálatra, hogy minden szépen tisztult-e a menstruáció alatt és indulhatunk-e a beültetéshez szükséges folyamatokkal. Az orvos mindent rendben látott, ezért natív ciklusban indulhattunk is. Ez azt jeletni, hogy saját természetes ciklusban lenne a beültetés és nem gyógyszeresen vezérelttel ami az épített FET-re jellemző. Örültem is neki nagyon, hogy végre megint itt tarthatunk. A következő lépés egy újbóli ultrahangos vizsgálat volt négy nappal később. Megint megntünk a klinikára, de most már nem jó kedvvel távoztunk onnan. Az orvos ismét folyadékot látott a méhem körül, ugyanakkor volt domináns tüszőm is pedig. Úgy vélte, hogy egy ciszta fakadhatott ki még a stimuláció utóhatásaként, aminek a folyadéka a hasüregbe ürült. Ez a közeg megint csak nem megfelelő egy embrió számára, ezért megint leállították a folyamatokat. Ismét várakozás.....anyák napja. 

Újabb ciklus következett és ismét küldhettem az sms-t a klinikára, hogy megjött a menstruációm és indulhatunk. Hívtak is szinte azonnal, hogy a ciklusom 3. napján menjek be egy ultrahangos vizsgálatra. Ez a szokásos megnézzük, hogy szépen ürült -e minden vizsgálat. Aznap az orvos mindent rendben láttott és ismét továbbléphettünk a következő szintre. A következő vizsgálat a ciklusom 8. napján történt. Ezen a vizsgálaton az orvosom újból folyadékot látott a petevezetők körül, de arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg az endometriózis és a korábbi stimuláció együttesen okozza ezt a több ciklus óta fennálló jelenséget, de ennek ellenére továbbengedett végül bennünket és végre közelinek tűnt a beültetés napja ismét. Borzasztóan örültem ennek, végre volt egy dátumom, ugyani itt a 8. ciklusnapi vizsgálaton szinte már ovulációt megelőző stádiumban voltam. Picit meg is lepődött az orvosom, pedig mondtam neki még a 3. napin, hogy korán van ovulációm és 23 naposak átlagban a ciklkusaim. Úgy nézett rám, mint aki meg van döbbenve talán nem is hitt annyira nekem, de ezért is hívott a 8. és nem a 14. nap körül. (Ugye egy átlagos 28 napos ciklusban 14. nap körül van ovuláció.) Ezen a vizsgálaton 12mm vastagságú endometriumot (méhnyálkahártya) és egy 21mm-s tüszőt látott a doki, ezért is tűzte ki a beültetés dátumát ami június 4-e lett. Még a vizsgálatot követően aznap este be kellett adnom egy tüszőrepesztőt, amit valamiért nem 36 órára hatott ahogy kellett volna, hanem a szervezetem úgy döntött, hogy márpedig ő akkor ovulál amikor akar, így másnap reggelre történt az ovuláció. Kis pánikkal de írtam a klinikának, hogy mi történt, de szerencsére azt mondták, hogy ez nem okoz gondot, hogy egy nappal korábban történt az ovuláció. Amiért aggódtam az az implantációs ablak, amely időszak a legalkalmasabb az embrió befogadására. 
Mi az implantációs ablak?
Ez egy néhány napos időszak a női ciklusban, amikor a méhnyálkahártya (endometrium) fogadóképes állapotban van, tehát képes befogadni és megtartani a fejlődő embriót. Ez a befogadó ablak a tüszőrepedés utáni 6-10. nap között van elvileg. Szóval nem csúsztam ki belőle, de kicsit azért megijedtem és pár napig még foglalkoztatott a gondolata. Mikor megnyugtattak a klinikáról akkor el is engedtem az aggodalmaimat is. 
A tüszőrepesztőt követő második naptól már alkalmazhattam újból a napi 2 progeszteronkúpot és rá még egy napra pedig kezdődhetett a vérhígító is. Június 4-e nagyon lassan jött csak pedig pár napról beszélünk, de mintha egy hónap telt volna el ezidáig annyira vánszorgott az idő számomra. De aznap végre mehettünk és reggel örömmel meg persze izgalommal de beléptem a klinika ajtaján. Lábzsákot kellett mindenkinek húznia aki beültetésre jött és egy nővér felkísért minket az emeletre. Ott 6 db ágy várt bennünket. Mindenki szépen elfoglalt egyet, majd átöltöztünk hálóruhába, papucsba és zokniba. Én hoztam magammal az újjonnan felavatott szerencse zoknimat ami egy cuki avókádós mintájú volt, mindenki még az orvos is dícsérte, hogy milyen jópofa. Harmadikként jöttem a sorban. Átsétáltam a szobából nyíló vizsgálószobába. Ott felfeküdtem egy vizsgálóágyba, de előtte hangosan be kellett mondanom a nevemet. Az orvos először egy hasi ultrahangot végzett így monitoron láthattam a méhemet. Egy nővér tartotta a továbbiakban az ultrahang fejet a hasamon amíg a doktor úr behelyezte a kacsát és a vékony katétert amit a méhembe vezetett föl. Ezt a hasi ultrahangképén is végigkövethettem. Majd hozták a kis pöttyömet és láttam, hogyan helyezik be a pici embriónkat a méhembe. Egy gyors ellenőrzés követően, hogy nem maradt-e a katéterben az embrió leokézták a folyamatot zárásként, így mindent eltávolítottak belőlem és hordágyra feküdve visszatoltak az ágyamhoz. Még előtte egy fotót kaptam nem csak az embrióról de arról a pillanatról is amikor a méhembe került. Ezeket a képeket nézegettem abban a 10 percben, amit az ágyban fekvéssel kellett eltölteni. Közben néztem ki az ablakon és mintha egy fecskét pillantotam volna meg az egyik ház kéményén. Annyira elöntöttek az érzelmek, hogy picit el is pityeredtem és pár könnycsepp gördült le az arcomon. Nem szomorú csak boldog voltam, hogy megint együtt lehetünk egy kis élettel akármennyi időre is jött az életembe/életünkbe. 

Beültetés után 1-3 nappal

Az első nap annyira hamar el is telt, hogy nem is emlékszem rá mit csináltam. A második nap viszont élénken él bennem, mert szinte egész nap majd leszakadt a derekam és egyfajta húzó feszínő érzés volt elöl a hasamban és petefészkeim környékén ami hátra a derekamba is kisugárzott. Kifejezetten kellemetlen érzés volt. Mikor mondtam a férjemnek, hogy fáj a hasam szegény egyből mondta, hogy akkor ennyi volt? Én meg mondtam neki, hogy ahhoz túl korai lenne így  a második napon, de jelenthet akár jót, akár rosszat is. Nem tudom. Másnapra azaz 3. napra semmi nem maradt ebből a fájdalomból, mintha elvágták volna teljesen megszűnt. Ekkor meg ezen kezdtem el izgulni, hogy ez most mit jelenthet. Délutánra hiába volt kint vagy 40 fok az én lábam annyira hideg volt, hogy zoknit kellett húznom. Viccesen festettem.. ki az aki nyáron zoknit hord?

Beültetés után 4 nappal

Csak széljegyzetben hagyom itt: reggeli kávétól és a reggelitől enyhe rosszullét. Furcsa érzés a gyomromban, mitnha nem esne jól amit éppen eszem és felkavarja a gyomromat. Progeszteron lenne vagy bemesélem?

Beültetés után 5-9 nappal

Továbbra sincs semmilyen tünetem, sem mellérzékenység sem émelygés sem semmi. Néha viszont egyhe feszítő vagy szúró/húzódó érzés a petefészkek környékén. Nagyjából két napja nagyon gyakran éhezem meg viszont. Gyakran korog a hasam. 

- 9. nap: Este a folyásomban bici barna valami jelent meg - 

Beültetés után 10-13 nappal

Sajnos a barnázás erősödött és a reggeli progeszteron kúppal együtt jól láthatóan jelen van. A petefészkemben már nem érzem azt az erősen feszítő érzést, úgy gondolom, hogy a sárgatest ami eddig dolgozott összeeshetett, így hamarosan bekövetkezik a nem várt is. Talán már csak a progeszteron tartja vissza a mensimet, de attól még fogja valamennyire. Reggel csináltam egy tesztet, amin valamilyen árnyék talán látszódik, talán nem és csak odaképzelem, mert nagyon akarok hinni benne, de szerintem sajnos ennek a körnek is vége lett ezennel. A beültetés utáni 13. napon megjött a menstruációm is, ezért írtam a klinikának a szokásos visszajelzéssel, hogy negatív a teszt. Mindennel leálltam, most újra várakozási idő veszi kezdetét, legközelebb augusztusban lesz nyitva a klinika a nyári leállások miatt.