Újra a klinikán, kezdjül elölről!

 

Természetesen a szokásos tömegnyomor közepette találtam magamat, ahol már az osztály ajtajából „folytak” ki az emberek jobbhíján. Becsekkoltam, majd szerencsés módon helyet is tudtam foglalni a többiek között. Ott ülve újból elöntöttek az érzelmek és volt egy pillanat amikor a sírás is kerülgetett. Viszonylag rövid várakozás után, ami ebben az esetben nagyjából fél óra lehetett, szólítottak is, hogy jöhetek a vizsgálóba. Először csak egy konzultáció keretei között átbeszéltük az orvosommal a történteket, majd ezután felállítottuk a kezelési tervet. Megtörtént a kenetvétel is, ezután pedig abban maradtunk, hogy a nyári leállások miatt valamint a kötelező hormonlaborok miatt augusztus 15-én tervezzük kezdeni a stimulációt ha minden jól megy. A vizsgálat során úgy látta az orvosom, hogy az endometrióma nem nőtt tovább, mérete ugyanakkora volt szerencsére, ezért nem kaptam semmilyen gyógyszert rá végül, de vitaminokat azért fölírtak. Ezek a vitaminok a Melatonin, Q10, PQQ és a szokásos Myo-inozitol volt. Megint kezdhettem a rendelgetést és a legjobb minőségű vitamin megtalálását természetesen borsos áron. Tudom én, hogy mire megy el a fél fizetésem a lombikok alatt, nem magára a kezelésekre, hanem a kiegészítő vitaminokra és minden isten nyilára, amit ilyenkor felírnak az embernek. Persze nyilvánvalóan ezekre nincs támogatás, mindenkinek magának kell gondoskodnia ezekről.

Az endometrióma mellett jelen volt egy jó nagy 36 mm-s corpus luteum, azaz sárgatest. Ez azt mutatja, hogy a peteérésem ennek ellenére rendben lezajlott és már a luteális szakaszomban vagyok, aminek nagyon örültem, legalább ez a része még rendben van. Az orvosom viszont nem tűnt ennyire optimistának, az esélyeink egyre romlanak az endometriózis okozta rombolásnak. Mivel az egyik petefészkem a műtét óta már nem ad tüszőt eddig erre a másikra számítottunk nagyon, de most ez is veszélyben van a ciszta miatt, ezért minél előbb jobb elkezdeni a kezelést, hogy még legyen esélyünk szép tüszőkre így petesejtekre is. A vitaminok a petesejtek minőségét szolgáltatottak felturbózni ezért. Minden reményem saját magamban van. Hiszem, hogy úgy működik ahogyan érzi magát és ahogy én érzem magamat a testemben. Nem régen kicsit magamba szálltam és megvizsgáltam a testemhez viszonyuló érzéseimet és érzeteimet. Azt véltem felfedezni, hogy mintha már a saját magam részeként tekintenék a női szerveimre. Eddig ugyanis úgy éreztem, hogy egy különálló „én”, de nem hozzám tartozik, szeszélyes és nincs ráhatásom semmilyen módon. Most viszont azt érzem, hogy ténylegesen én vagyok, hozzám tartozik és barátként tekintek rá, megértem, hogy mit miért tesz és nem haragszom rá, ha másképp cselekszik, mint azt ahogy szeretném vagy elvárnám tőle. Melegséget és elfogadást érzek összességében. Szerintem ennyi elég is lesz neki, a támogatásom és odafigyelésem pedig meghozza majd a gyümölcsét.

Elérkezett az augusztus és vele együtt az indulásnak is a lehetősége. Természetesen a menstruációm pont most döntött úgy, hogy késni akar, de a szokásos pecsételő vérzés már jelen volt. Tartottam attól, hogy a hosszú hétvége miatt, túl későn tudok bemenni majd a klinikára az eltolódni látszó vérzésem miatt, ezért úgy döntöttem, bemegyek egy vizsgálatra, hogy kiderüljön mi a helyzet, és ha szerencsém van talán el is tudnak indítani. Maximum annyit tudnak tenni ilyenkor, ha úgy látják rendben van az ultrahang kép alapján minden, hogy előre kiírják a gyógyszereket és a kezelési tervet, majd ha megérkezik a menstruáció, akkor már nem kell újból bemenni, hanem csak elkezdeni a gyógyszereket az előírt módon. Szóval a vizsgálatnál jártunk, amikor az orvos rákérdezett, hogy meg van-e még a petevezetőm? Mondtam neki, hogy igen, csak az összenövések miatt valószínűleg le van tapadva sajnos. Jelezte, hogy lát egy cisztát. Mondtam neki, hogy igen, van ott egy endometrióma. Egyébként egy helyettesítő orvos vizsgált most meg a saját dokim nem tudott bent lenni egyéb okok miatt. Megmutatta, hogy az endometrióma valóban ott van és méretét tekintve továbbra sem nőtt, ugyanakkor lát egy másik cisztát, amelynek nem szabályos a formája, viszont tisztának tűnt a belseje (megmutatta), tehát sima folyadékkal telítődött. A kérdése viszont azért volt érdekes, mert nem tudta az összenövések miatt megállapítani, hogy ez a ciszta pontosan hol van, a petefészekben, azon kívül vagy a petevezetőben. Kimondta a végén azt a mondatot, amit sosem hallok szívesen és már máskor is hallottam. „Erre nem stimulálhatunk rá, várjuk meg a következő ciklust.” Most viszont nem érintett annyira tragikusan a dolog, szeretnék úgy bele kezdeni az újabb lombikba, hogy minden rendben van velem, de azt hiszem, hogy én már sosem leszek teljesen rendben. Hiszen mindig lesz valami akadály, de nem pont ezért vagyunk végtére is itt segítségét? Végül is abba maradtunk, hogy szeptember elején a következő ciklusomban újból megnéznek és akkor már a saját orvosom dönthet arról, hogy mi legyen a továbbiakban a terv. A papíromat olvasta viszont találtam egy kérdőjeles diagnózis: Hydrosalpings?
„A petevezeték korábbi gyulladása kapcsán kialakult állapot, amikor a petevezeték - petefészek felőli vége lezáródik és így a benne termelődőfolyadék felgyülemlik. A jelenség azért is káros, mert a hydrosalpingsban lévőfolyadék a méh ürege felé bemosódhat, kimosva így az oda bejutott embriót. Ezért, ha lombikbébi eljárást végzünk, és ilyen betegséget találunk, akkor azt műtéti úton meg kell oldani az embrióbeültetés előtt, különben lényegesen csökken a teherbe esési arány.”  Őszintén most mit mondjak erre? Mi legyen tovább..? Nem tudom. A műtéti megoldás arról szólna, hogy kiveszik a roncsolódott petevezetőt, így csak a másik oldalon maradna csak meg. Igazából nem is lenne akkora veszteség, hiszen a mi szempontunkból sajnos nincs segítségünkre egyébként se. Ezt a kórképet több tényező is kiválthatja, többek között az endometriózis is. A következő ciklusom elég kaotikusnak tűnik, már a ciklus 10. napjától jelentkező pecsételő vérzéssel indult, ugyanakkor fájdalom nélkül még mindig. Próbálom tartani magamat, de nehezen megy ezek után. Még mennyit kell elviselnem és még mennyire kell pozitívnak maradnom egy ilyen helyzetben is? A szükséges lépéseket megtettem viszont és úgy döntöttem bejelentkezem ahhoz az endometriózis specialistához, aki korábban műtött. Az ő szavára teljes mértékben tudnék hagyatkozni, ha arról lenne szó, hogy műtét vagy lombik. Tudom, hogy ő mindent megtenne azért, hogy ezek után is még tudjuk folytatni. De nem tudom még mennyit bír elviselni a szervezetem vagy az elmém és lelkem. A hajam újból elkezdett hullani, csomókban jön hajmosásnál, fésülködésnél, de ha csak a kezemmel túrok bele akkor is húzom ki folyamatosan a szálakat. A ruháimon és a padlón is rengeteg a haj, arra emlékeztetve, hogy megint baj van. Valamelyik nap már csak sírni tudtam minden pozitivitásomat elveszve arra gondolva, hogy mennyi közös időt vesz el tőlünk ez az egész, nem csak a lombik, nem csak az állandó küzdelem, de maga a betegség is. Közben körülöttünk mindenki halad, előbb utóbb másoknak is sikerük lesz végül, mi pedig folyamatosan visszaesünk a kiinduló pontra ahelyett, hogy haladnánk.