Lombik centrum - milyen egy átlagos nap?
Semmilyen nagy történetet nem szeretnék leírni most ezzel, egyedül csak az érzéseimet. Ultrahangos vizsgálatra volt időpontom a 10 napja késő menstruációm miatt. Mikor megérkeztem már az előteremben is sokan voltak, de a látvány ami a váróteremben fogadott hihetetlen volt. Annyian voltak mint talán még soha. A terem minden egyes zugában azon nők álltak akik várták, hogy behívják őket vagy vizsgálatra, vagy konzultációra, vagy petesejt leszívásra, esetleg épp beültetésre. Talpalatnyi hely sem akadt már több ember számára. 40 perc várakozás után végre beszólítottak engem is. Ilyenkor még nem a vizsgálóba kerülünk be, hanem egy picike öltöző "szobába" ami annyira kicsike, hogy tényleg csak leöltözni van hely. Ott álltam félmeztelenül, várva, hogy szólítsanak és szorongatva a kis (egyébként jó vaskos) mappámat , amely az eddigi leleteimet tartalmazza. És csak vártam, és vártam, hallgatóztam hátha majd most szólítanak. Egy idő után kezdett meleg lenni a szobácskában, fogyott a levegő. Legyezgettem magamat és igyekeztem nem összeesni a rosszulléttől mielőtt behívnának végre valahára. Aztán bentről szólt egy hang, Edina jöjjön.
Bementem, letettem a mappámat és felfeküdtem a vizsgáló székbe. Ott megnéztek, és annyi jó hírt kaptam, hogy a 40 mm-s cisztám összeesett szerencsére, így valószínűleg szerencsésen ki fog tudni ürülni. Nagyjából még 9 napot jósoltak a vérzésig, így most várakozási időben vagyunk újból. Szerettem volna az orvossal megbeszélni, hogy ha a laborom alapján (amit saját felelősségből csináltattam) az mutatkozik, hogy volt peteérés és az ösztrogén szintem is jó magas akkor ennek ellenére is kell -e ösztrogén pótlás a következő beültetéshez. Ekkor a orvos olyan stílusban közölte velem az ő álláspontját, amit én egyszerűen nem tudok felfogni és elfogadni. Képzeljétek el azt a megalázó szituációt, hogy ott állsz fél pucéran az orvos és a nővér előtt és remegve próbálod abban a 2 percben amennyit rád szánnak (maximum) feltenni az összes felmerülő kérdésedet és kétségeidet. Ekkor megkaptam, hogy minek csináltattam labort, teljesen értelmetlen volt, megkaptam, hogy mit idegeskedem/görcsölök ennyire ezen , mert így nem tud segíteni rajtam.. Majd mehettem Isten hírével. Összesen talán 5 percet töltöttem bent. Ennyi ideje van az embernek arra, hogy minden kérdését feltehesse és megvizsgálják. Ennyi időd van arra, hogy minden információt megtudj arról, hogy egyáltalán mi történik veled, a testeddel. Ki az aki ne akarná tudni, hogy mi történik éppen és miért. Én éreztem magam kellemetlenül, szégyent és megalázottságot éreztem, mert próbáltam megtudni, hogy milyen gyógyszer miért szükséges. Én fogom bevenni, én fogom magamba szúrni napi többször, jogom van megismeri az okát. De sajnos ebben az intézményben csak egy darab hús az ember, ne legyenek kérdéseid, feltétel nélkül bízz meg az orvosban annak ellenére is, hogy már annyiszor félrekezeltek itt (nem csak engem de férjemet is), vagy nem szóltak egy betegségről aminek műtét lett a vége, vagy hogy nem bánnak emberségesen veled.
Ott álltam megsemmisülve.
Ez hiányzik innen, az emberiesség, hogy ne alázzunk olyan nőket akik már annyi mindenen vannak túl, akik már annyi mindent megtettek azért, hogy anyák lehessenek...hogy ne úgy beszéljenek velünk mintha mi is szakemberek lennénk és mindent azonnal megértünk amit elhadarnak. Hogy ne kelljen könyörögni a vizsgálatokért és figyelemért. Ki ne lenne már ennyi év és sikertelenség és veszteség után egy kész idegroncs?! Hétről hétre, vizsgálatról vizsgálatra éljük napjainkat nagyon sokan, ez az életünk, minden időnket és figyelmünket ezekre a lehetőségekre szánjuk. És akkor még annyi figyelmet sem kapunk, hogy amikor donor spermával lombikozunk ne kérdezzék meg állandóan, hogy a férjem leadta-e már a mintát..?!
Imádkozom azért a pici kis csöppségért aki még itt vár ránk, hogy a szülei lehessünk. És ez az egész, az elmúlt évek csak egy rossz álom legyen majd, ha visszatekintünk rá.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése