Babavárás hematómával

 

 Karácsony napja

Eltelt pár nap a tesztelés óta, de én még mindig nem fogtam föl, hogy mi is történt. Aznap még gyorsan elszaladtunk egy vérvételre, ami szintén szépen mutatta már a hcg szint emelkedést. Sajnos az ünnepek miatt nem tudtunk többre elmenni, hogy nyomon kövessük a duplázódást, ez elültetett bennem némi aggodalmat, hogy mire megyünk vizsgálatra - ami január 8-án lesz - addig minden rendben történik-e. Szépen megy-e kétnaponta a hcg duplázódás, de most újabb kemény feladat előtt álltam, bíznom kellett magamban és a bogyómban is, hogy ő már itt van és itt is lesz velünk. Azt hittem, hogy az a 14 nap a legnehezebb amit addig kell kivárni amíg az eredményt meg nem tudjuk, de most jövök rá, hogy ez a fajta várakozás is borzasztóan nehéz. A lombikos csoportokban rengeteg negatív kimenetelű történtet olvasni, így próbáltam ezeket teljesen kizárni az életemből, direkt nem olvastam őket. Ha bele gondolok mások, akik természetes úton próbálkoznak és sikerül nem hinném, hogy kétnaponta nézetett vérvétellel szarakodnak, hanem miután ott a pozitív teszt szimplán csak örülnek és már evidens, hogy baba lesz. Nekem is csak erre kellene gondolnom ebben a helyzetben, de mint tudjuk mi lombikosok kivételes helyzetben vagyunk, ezért minden aggodalmunk ilyenkor úgy hiszem normális. Tüneteim továbbra sincsenek, egyedül a mellérzékenység az ami végig kísér úgy tűnik. De minden nap ellenőrzöm is magamon, hogy még érzem-e, mert ezen kívül más nem jelzi azt egyelőre, hogy ez a kis életke már itt van velem. Már csak két hét és végre láthatjuk egymást ha csak a monitoron is, de akkor végre elhiszem, hogy ez tényleg megtörtént velünk. Végre eltűnnek a fejünk fölül a sötét fellegek és újból elindul az élet kereke felettünk, végre igazán, teljességgel boldogok lehetünk.

 

Nagyjából pár napig bírtam még ezután, hogy nem tudok semmit a babáról, hogy itt van-e még, vagy minden rendben történik-e a fejlődésével. Ahol lakunk ott csak 1 db vérvételi hely van, a többi már jóval messzebb ezért megnéztem a neten, hogy tudok-e két ünnep közöttre időpontot foglalni egy hcg ellenőrzésére. Sajnos már csak jövőre voltak időpontok. Gyorsan lecsaptam a legközelebbire ami január 2-a, majd aznap meg is gondoltam magamat és másnap töröltem a foglalást. Nagy hullámvasút ez megint, hogy bízzak-e továbbra is vagy hagyjam, hogy a negatív gondolataim befolyásoljanak. Szóval bírtam ezt még kb 2 napig, aztán egyik délután felkeltem és eldöntöttem, hogy veszek egy új tesztet. Pontosan 8 nappal voltam itt már azután, hogy kiderült a terhességem, tehát FET+22 napon jártam. Lényegében már 5hét+1 napnál. Mire haza értem már délután volt és sokat is ittam előtte, de azonnal tudni akartam, hogy velünk van-e a baba ezért megcsináltam a tesztet. Mártogattam, majd még szinte le sem tettem a a tesztet, szaladt rajta végig az "ázás" de már azonnal jött a második csík.

 

 

Igaz, hogy másfajta tesztet használtam most, nem a Predit hanem egy Xepilt vettem de a kettő hasonlóan korai terhességet mutató típus. A második csíkom egyértelműen ott van még, sőt erősebb is az elsőhöz képest. Rögtön megnyugodtam, hogy itt van velem a baba és úgy néz ki, hogy a hcg is emelkedett azóta ha ennyivel erősebben mutatja a teszt is. Férjem szerint nem fogom sokáig bírni egy újabb tesztig, de most már tényleg abbahagytam. :D Tüneteim a nullával egyenlőek egyébként.. ezért is volt napok óta bennem egy félelem, hogy miért nincs pedig tudom, hogy nem törvényszerű. Pár napig nyugalomba lehetek most ismét legalább.

December 29-én éppen szüleimnél voltam mikor ki kellett mennem a mosdóba. Ott olyan dolog történt ami hirtelen megrémített és nem tudtam mit kezdjek a látvánnyal. Ez az a dolog amit terhesen senki nem lát szívesen a barnázás. Először csak éppen kis foszlányokat pillantottam meg, majd később már rózsaszínes folyásba váltott a jelenség. Annyira megijedtem, hogy azonnal hívtam férjemet aki eljött értem és indultunk is az ügyeletre. Ott megvizsgáltak - megjegyzem egy kifejezetten korszerűtlen géppel - de nem találtak semmi rendellenességet. Ellenben most először láthattam a kis bogyónkat monitoron. 15 mm-s szabályos petezsákot láthattam, benne szikhólyag és az embriócska árnyéka. Az orvos mondta, hogy egyértelműen élő terhességet lát de még korait, tehát nincs baj. Itt meg is nyugodtam valamelyest. Szépen haza mentünk és csak pihentem már a következő napokban, gondoltam ez majd biztosan segít. Nagyjából két nappal később hajnali 3 óra körül hirtelen arra az érzésre riadtam föl álmomból mintha "bepisiltem" volna. Gyorsan szaladtam a mosdóba közben azért imádkozva, hogy akármennyire is ciki tényleg csak bepisiltem, de nem az volt. Mikor húztam le magamról a bugyimat minden csupa vér volt és egy nagyobb szövetdarab is hirtelen távozott. Azt hittem, hogy vége van. Föl sem fogtam abban a másodpercben, hogy mit látok csak ültem a wc-n és néztem magam elé, hogy ez most megtörténik-e vagy csak egy rossz álom-e. Föleszméltem és egyből tudtam, hogy jó akkor keltem a férjemet és indulunk ismét az ügyeletre. A legrosszabb időpontban történt ez, december 31-én, szilveszter napján hajnalban. Mikor beértünk a kórházba értesítették az ügyeletes orvost akire majd' fél órát vártunk, mert szegényt valószínűleg úgy ugrasztották, talán nem számítva rá, hogy ezen a napon és pont ebben az órában szükség lesz a bejövetelére. Először jött egy asszisztens, akinek meg kellett mutatnom a betétemet, hogy mennyire vérzek, utána idővel az orvos is megérkezett, aki első körben kikérdezett, s ezután jött a vizsgálat. Rendes ultragangos vizsgálatot végzett és végre egy normális géppel ami korszerűbb volt a korábbinál. (Itt már másik kórházba jöttünk mint a korábbi esetnél.) A doktornő nem tudta megállapítani, hogy honnan jön a vérzés, de csak úgy mint korábban, most is mindent rendben találtak a babával és körülötte. Ezen a ponton már egy "sejthető" szívhang is volt, valószínűleg azon a napon járhattunk amikor épp csak elindult a kis szívecskéje verni. De ott volt és újból láthattam, hogy itt van még velem és rendben van minden. Rettenetesen fáradtan értünk haza, így viszonylag könnyen el is tudtunk aludni. A következő napokat szigorú ágynyugalomban töltöttem, csak mosdóba jártam ki és csak a nagyon szükséges teendőket végeztem el. 

Újabb dátumhoz érkeztünk el. Amikor már félig meg voltam nyugodva és  már kezdtem kicsit elengedni azt a sok feszültséget, amit az elmúlt napok okoztak újabb sokk következett. Január 5-én újból elöntött a vér, ismét az ügyeleten találtuk magunkat. 6+2 hétnél jártunk, a vizsgálaton a babával minden rendben volt (számomra ez volt a legfontosabb), azonban végre a harmadik eset után és a harmadik vizsgáló orvos megtalálta a hematómát a baba mellett 14x4 mm-s méretben. Nem akartam elhinni, hogy egy olyan dolgot ami egyértelműen ott van hogyan nem vehetnek észre, hogyan mondhatják, hogy minden rendben van amikor azt sem tudják mi okozza a vérzéseket. De most végre kiderült és hál istennek nem történt tragédia. "Hematóma. Viszonylag gyakori, hogy a placenta tapadása kisebb-nagyobb területen megszűnik, a lepényi erekből kiindulva hematóma alakul ki, különösen a terhesség elején. Ennek fő tünete az élénkpiros vérzés (de lehet sötét, alvadékos is) melyet a hematóma ürülése okoz (különösen, ha nagy méretű)." Sok esetben okoz vetélést, ugyanis az erős vérzés a még aprócska embriót aki még nem elég erős ki tudja mosni a helyéről így okozva a terhesség végét. Ambivalens érzések kavarogtak bennem, egyrészről örültem annak, hogy a kis bogyóm itt van velem, másrészről nem tudtam emiatt a mizéria miatt teljesen átadni magamat a babavárás örömeinek. Sőt így még nem is engedtem meg magamnak, hogy örülni tudjak hiszen fenyegető vetéléssel a papíromon éltem a napjaimat. Mikor már azt hittük, hogy csak az eleje nehéz a teherbeesésnek nem akartam elhinni, hogy még ezzel is szembe kell néznem és nem lehet felhőtlen a boldogságunk. 

Ezek után még egyszer történt egy kisebb vérzés, amikor már úgy döntöttem, hogy nem megyünk be többször, hiszen úgy sem tudnak mit tenni ahogy mi sem. Fokozatosan múlt a vérzés és egy idő után már csak enyhe, de állandó barnázás kísérte napjaimat, folyamatosan a fejem fölött lebegtetve egy bárdot, amely bármelyik pillanatban lecsaphat ránk. Hogy ez milyen érzés és lelkileg mennyire megviselt azt elképzelni sem lehet, ezért mindenkire rábízom ennek a gondolatát, mert nincsenek rá szavak sem, megsemmisítő.

Végül a január 8-i nap is elérkezett, mikor ismét megnyitotta kapuit a meddőségi intézet és lehetett menni az első terhességmegállapító ultrahangra. Persze itt mi ezen már túl voltunk a korábbi történések miatt, de borzasztóan vártam, hogy ismét láthassam az én kis babámat. 6+5 hétnél jártunk ezen a napon. Már az öltözőből hallottam a doktornő ujjongását, annyira megörült nekem mikor látta, hogy mire érkeztünk, hiszen a beültetés óta nem találkoztunk így nem tudhatta, hogy sikeresek lettünk hosszú 4 év után. A vizsgálaton ismét mindent rendben találtak, sőt a hematómának szinte már nyoma sem volt szerencsére. A kis bogyónk az ultrahang képen már egészen "baba formájú" volt, szépen kiábrázolódott az alakja és ott vert a pici szíve a képen. Hálás voltam és végtelen boldog, hogy milyen erős és mekkora küzdelem lehetett neki a többszöri vérzés is, mégis úgy kapaszkodott, hogy őt onnan semmi az ég világon nem robbanthatta volna ki.....úgy hittük. Megkaptam a papírokat, majd isten áldásával utamra bocsátottak, hogy mehetek a kötelező vizsgálatokra, de a továbbiakban már a saját orvosomnál jelentkezzek terhesgondozásra. Így is tettünk, január 26-ra volt időpontunk a választott nőgyógyászhoz, háziorvosnál 31-ére volt időpont vérvételre és már a védőnőt is megjártam megkapva a várandósgondozási könyvecskémet. Minden flottul ment egészen a 26-i vizsgálatig.