Első lombikunk
2023.08.30-án elstartoltunk végre az első lombikos stimulációval. Pont úgy sikerült a konzultációra érkeznem, hogy azon a ciklusnapon voltam, amikor amúgy is kezdhető lett volna a folyamat. Készültem is, addigra minden labort újracsináltattam, nehogy valamilyen akadálya legyen az indulásnak. Minden rendben volt velük, ezért egy gyors uh vizsgálattal kezdtünk, hogy bent is minden okés-e, ez előfeltétel mindenek felett. Szinte majdnem napra pontosan 3 hónappal ezelőtt volt az endometriózis műtétem, ahol is minden összenövést és oda nem valót eltávolítottak. Ám ezen a vizsgálaton kiderült, hogy ismét jelen vannak az összenövések és megint minden úgy néz ki ahogy az korábban volt. Őszintén szólva szinte már meg sem vagyok lepődve, már nem is sokként ért, csak egy plusz információ volt a számomra. Ennek ellenére a petefészkeim rendben voltak, így indulásra készen voltunk. A ciklusom 3. napján voltam a vizsgálaton, de az orvosom már látott az egyik oldalon egy 12 mm-s tüszőt, ezért megjegyezte, hogy azonnal kell indítani még aznap a stimulációt. Tudni kell rólam, hogy átlag 21 napos ciklusaim vannak, a 7. napomon pedig már ovulálok. Elég hamar történnek nálam a dolgok, ezért nem csodálkoztam, hogy ezt is rohanósra fogjuk venni. 5 napi Rekovelle volt fölírva elsőre, majd utána következett egy újabb uh vizsgálat, hogy hogyan haladunk. Szépen nőttek a tüszők, de voltak nagyobb méretbeli különbségek, ezért tüszőrepedés gátló(Ganirelix) mellett még 3 napig folytatnom kellett a korábbi gyógyszer mellé becsatlakoztatott Menopur nevezetűvel együtt is a stimulációt. Így összességében háromféle gyógyszert szúrtam. A jobb oldalamon 6 tüsző nőtt, a bal oldalamon (ebből vágták ki a hatalmas csokoládécisztát) csak 1 tüsző növögetett. Szeptember 6-ára hívtak vissza újabb uh-ra, amikor is végre megtudhattam, hogy mikor lesz a leszívás. Este 22:15 perckor 2 ampulla tüszőrepesztőt(Ovitrelle) kellett még beadnom, ezzel együtt aznap összesen 6 injekciót adtam magamnak a hasamba. Két nap múlva pedig leszívás. Szinte végig nyugodtan viseltem a procedúrát, nem voltak fájdalmaim mint a korábbi stimulációknál, amit részben annak köszönhetek, hogy valamilyen szinten az endomat is helyretették, másrészt hiszem, hogy mivel fejben és lélekben is kiegyensúlyozott voltam, ezért kevésbé viselt meg fizikálisan a folyamat. Fontosnak tartom így visszatekintve, hogy tényleg tiszta fejjel menjünk neki ennek, különben (saját tapasztalatból) csak szenvedéssel és stresszel teli lesz az egész.
2023.09.08-a volt a leszívás napja. Reggel megérkeztünk, ott becsekkoltunk a pultnál, majd ismét elköszöntem férjemtől és vittem magammal a kis táskámat a szobámba. Ott szépen át kell öltözni, kaptam egy kórházi hálóinget, papucsot, köntöst pedig nekem kellett vinni. Lassan jöttek a többiek is akikkel egy szobában vártuk a sorunkat, közben jót beszélgettünk .. mindenki elmesélte a történetét és tapasztalatait. Mikor rám került a sor, át kellett sétálni a műtőbe, ott bekísértek a szobába ahol a beavatkozást végzik majd, s itt szépen fölfektetnek az ágyra. Hasonló volt majdnem minden mint a műtétnél, ezért már nem volt annyira ijesztő a környezet, a szagok és érzések sem, amik éppen bennem kavarogtak. Bekötötték a kanült, és már kaptam is a nyugtatót. Szóltak direkt előtte, hogy szédülni fogok kicsit. Hát olyan hamar fejbe vágott, hogy alig szóltak és már éreztem is, durva cucc lehet. :D Nagyjából olyan érzés mint mikor be van rúgva az ember és minden forog körülötted. Na ez ennyi, az altatót ezután adják, de engem szerintem már a nyugtató is bekábított, ezért az elalvás már magától értetődő volt a szervezetemnek. Az ágyamban ébredtem ezután, még egy gyors vérnyomásmérés és lényegében ennyi az egész. Vannak akik éreznek utána némi fájdalmat, vagy nehezebben kelnek a bódításból, vagy kis vérzéssel reagálnak a beavatkozásra, na nekem egyik sem volt szerencsére ezek közül.
"A petesejtek leszívása egy hüvelybe helyezett ultrahang, és egy úgynevezett punkciós tű segítségével történik, műtéti körülmények között, általában rövid altatásban. A petefészkekben található tüszőket sorban szúrjuk meg a hüvelyen keresztül egy hosszú tű segítségével, ultrahangos ellenőrzés mellett. A tüszőfolyadékot a petesejttel együtt leszívjuk, kémcsőben felfogjuk, és az embriológiai laboratóriumba juttatjuk. A beavatkozás átlagosan 10-15 percig tart, szövődmények csak ritkán fordulnak elő."
Mindenki ágya mellett ott volt egy beteglap amin az adataink, és mért értékeink szerepeltek azt hiszem. Mikor jött a nővér mindenki papírjára felírta, hogy kinek hány petesejtet tudtak leszíni. Az én lapomon ott szerepelt a csodálatos 6-os szám. Ez azt jelentette, hogy minden tüszőmben volt petesejt, ami korábban aggasztott, hogy mennyi lesz. Nem minden tüszőben található petesejt, de ezt csak a tüszők tartalmának leszívása után tudja a biológus ellenőrizni. Addig a pontig lutri ,hogy mi van bennük ha van egyáltalán. 2 óra pihenés és fekvés után haza lehetett menni. Hát mi nem haza mentünk, hanem étterembe, mert annyira éhesek voltunk, hogy nem bírtuk volna ki hazáig akkor sem, ha rendelünk. Ráadásul úgy éreztük, hogy kis ünneplést is érdemel ez az esemény. A nehezén túl voltunk. Következő nap délelőtt telefonáltak, hogy a 6 petesejtből 5 volt érett. Ez azt jelenti, hogy csak 5 petesejt alkalmas a megtermékenyítésre. Közülük pedig 3-an indultak el a megtermékenyítés után fejlődésnek. Szeptember 11-én került sor a visszaültetésre. A biológus előzőleg telefonosan tájékoztatott, hogy 2 db háromnapos embriót fognak visszaültetni, a harmadikat pedig elviszik ötnapos fejlettségi szintre és ebben az állapotában fagyasztanák. A beültetés maga nem másabb, mint egy nőgyógyászati szűrővizsgálat. Kicsit talán komolyabb a rá való felkészülés és a használt eszközök skálája, de nem jár fájdalommal. Reggel megint bevonultunk a korábbi táskámmal, amiből kb ki sem pakoltam, vittem ugyan úgy mindent magammal. Miután átöltöztem, befeküdtem az ágyamba és csak vártam. Közben jöttek a többiek is akikkel a leszívás napján voltunk ugyanazon szobában, szóval örültünk is egymásnak, hogy együtt kezdtük és együtt is fejezzük be. Elég sokat kellett várni, nagy csúszás lehetett, de végre rám került a sor. A vizsgáló előtti padon ültünk sorban, amikor végre engem is szólítottak. Bementem, ahol három csodát is láttam, ezek közül kettőt most megmutatok nektek.
Bemutatom a kis csodáinkat, a két kis pöttyömet, akiket ezen a napon visszakaphattam. Ide hozzám, ahol a világon legjobb helyük csak lehet. Mindketten háromnapos kis pre-embriócskák, az egyikük 8, a másik 10 sejtes kis bogyócska. A beültetés gond nélkül történt, teljesen fájdalommentesen. Ezután kis pihenést követően haza lehetett menni, immáron négyen tartottunk hazafelé, és az én szívem melegséggel volt teli, ahogyan azt éreztem, most már minden rendben lesz.
"A megtermékenyített petesejteknek az anya méhébe történő visszahelyezése - az embrió transzfer - a leszívást követően 48-72, esetleg 120 órával történik. Az embrió transzfer egy fájdalommentes, ambulanter elvégezhető beavatkozás, melyet altatás nélkül végzünk. Az előembriókat vékony műanyag katéter segítségével fecskendezik be az anyaméhbe, majd a katéter mikroszkóppal ellenőrzik, hogy biztosan átjutott rajta az előembrió. Az előembriók méhen belülui elhelyezését ultrahanggal ellenőrzik. Annak érdekében, hogy a teherbeesés valószínűsége növekedjék, általában nem egy, hanem több előembriót ültetnek vissza. Háromnál több embrió visszaültetése szintén nem javasolt, a többes terhesség kockázatait mérlegelve. Az embrió transzfert követően néhány napos ágynyugalom javasolt, illetve a fizikai megerőltetés is kerülendő."
Az első napokban igyekeztem sokat pihenni és nem keresni semmilyen "tünetet". Nem is lett volna értelme, hiszen annyi hormon volt a szervezetemben, hogy bármi amit éreztem, akár ezektől a gyógyszerektől is lehetett volna. Nem érdekelt, hogy a vérvétel még odébb van, én az a típus vagyok aki a tesztelők táborát erősíti. Szóval tesztelgettem. Az elsőt ET(embrio transzfer)+7 napon végeztem. Az embrió beültetésétől számított 7. napon.
.jpg)
Itt még nem volt teljesen bizonyos, hogy nem a korábban beadott tüszőrepesztőt - amely hcg hormont tartalmaz - mutatja-e a teszt. De mivel utána két napig ismételtem a teszteket és mind negatívat mutatott, sajnos ez még a gyógyszer utóhatásának bizonyult. Majd ET+11 napon ismét rávettem magam egy reggeli tesztelésre. Remegő kézzel próbáltam elvégezni, mert tudtam, hogy itt már mutatnia kellene lassan valamit, ha van bármilyen megtapadás. Az ez előtti tesztek negatívak voltak, ezért aggódtam, hogy most is hasonló eredménnyel kell-e szembesülnöm. A következő tesztem így nézett ki.
Minél jobban nézzük, nehezen de kivehető rajta egy halvány csík. Mikor azt gondoltam csak megbolondultam, és hiába mutattam másoknak, senki nem látta rajta a csíkot akkor kicsit elengedtem. Aztán azért is ahogy nézegettem én akkor is láttam rajta az árnyékot, ezért végül megvilágítva, de megmutatkozott az a kis vonal amit olyan régóta várunk már. Nagy volt az öröm, férjemnek nem mertem még szólni róla, meg akartam várni, hogy olyan tesztet mutathassak neki, amiről ő is egyértelműen le tudja olvasni, hogy itt bizony baba van a dologban. Tudtam, hogy a hcg kétnaponta duplázódik, ha erősebb csíkot szeretnék akkor legalább ennyit kell várnom. Természetesen nem bírtam magammal és már a következő napon is teszteltem, igaz nem reggeli elsőből. A teszt negatív lett. Hoppá.. Gondoltam oké, biztos mert még annyira korai és nem is reggeli elsőből. Kezdődtek az alkudozások magammal, hogy próbáljak nyugodt maradni. Ki is dobtam a tesztet, aztán szokásomhoz híven mentem később kukázni. Aki még ilyet nem csinált az vesse rám az első követ. Na szóval nem reggeli elsőből, nem ugyanolyan tesztet használva, kb egy óra múltán kukából kihalászva emeltem a szememhez a tesztet, és ott volt rajta egy olyan halvány csík, mint az emberi hajszál, de még annál is vékonyabb, de ott volt. Azonban ekkor már kicsit kezdett rossz érzésem lenni, hogy miért nem erősödik, már jobban kellene látszódnia valószínűleg.
Ugyan ezen a napon az esti órákban megláttam 1-2 csepp barna foltot a wc-papíron. A következő napon is folytatódott, majd az utána lévő napon is, amikor szintén este hirtelen elöntött egy már erősebb barnázás. Másnap reggelre erős vérzésem kezdődött, reggeli teszt negatív. Vérvételre a 14. napon már úgy mentünk, hogy tudtuk elvesztettük a reményt és vele a bogyókat is. Nehezen indult ez a nap, de minden erőmet összeszedve felkeltem, felöltöztem, talán még kicsit sminkeltem is, ezután szépen együtt férjemmel elmentünk a laborba.
Még épp csak az autóhoz sétáltam vissza, már elöntöttek az érzelmek és gondolatok, a veszteség gondolata. Beülve szinte azonnal elsírtam magam, és csak fogtuk egymás kezét, megszólalni egyikőnk sem tudott, de nem is kellett. Nem tudtunk mit mondani, itt volt a vége, nem volt már mit tenni. A következő napok nehezek voltak, sokat gondolkodtam, hogy vajon mit lehetett volna másképp tenni, mit tehettünk volna még, hogy ne így végződjön. Végül mindig arra a következtetésre jutok, hogy ez itt már nem rajtam/rajtunk múlik, hanem csak is a természeten. Ezen a ponton, amikor minden a legtökéletesebb amennyire csak lehet, nincs mit tenni csak várni és reménykedni, hogy ez lesz az a pillanat, ami megváltoztatja az életünket.Újból és újból föl kell állni és menni tovább, mert nincs más lehetőség csak előre. Ez az egy rajtad múlik, hogy képes vagy-e fölállni és előretekintve továbbmenni a célod felé.
Köszönöm, ha eddig velem voltál, és figyelemmel kísérted írásomat. Szerettem volna megosztani a történetünket másokkal, mert az írás egy olyan lehetőség számomra, ami által könnyebben ki tudom fejezni az érzelmeimet, gyászomat, fájdalmamat. De tudjátok én nem vagyok az a feladós típus, hamarosan jön a következő konzultációnk, mert ott van még a harmadik "fagyibabánk". És ki tudja, lehet pont ő az aki ránk vár, hogy elhozza a csodát az életünkbe.
Végül hol is tartunk időrendben?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése